Üdvözöljük | Welcome

Kérem válasszon nyelvet

Reich Károly

Életrajz

Életrajz   

Reich Károly 1922. augusztus 8-án Balatonszemesen született. A rajzolás és faragás már kicsi korától le tudta kötni figyelmét. Iskolai tanulmányai után három évig dolgozott a karádi Hangya-boltban. Munkája mellett rajzolni kezdett, nemsokára már dekorációkat is festett kirakatok számára. 1942-ben a budapesti Hangya Szövetkezet rajzstúdiójába folytatta tanulmányait 1948-ig. Haranghy Jenő, Kállai Ernő, Hincz Gyula és Konecsni György voltak a nagyhírű mesterei.

A Főiskolai tanulmányai után filmplakátok tervezésével, grafikák, illusztrációk készítésével foglalkozott. Első munkái Petőfi Sándor, Arany János és József Jolán könyveinek illusztrálása volt. Ezek után legfőképpen könyvillusztrálási megbízásokat kapott.

1950-től rendszeresen szerepelt kiállításokon, először meseillusztrációival. 1954-ben, majd 1956-ban kapta meg a Munkácsy-díjat. 1963-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Még ebben az évben került sor az első gyűjteményes kiállítására, amit a budapesti Dürer Teremben rendeztek meg. 1965-ben Lipcsében aranyéremmel tüntették ki a Nemzetközi Könyvkiállításon. Ez idő alatt több falkép elkészítésére is kapott megbízást.

1972-ben a budapesti Műcsarnokban nyílt kiállítása, 1975-ben Kiváló művész címmel tüntették ki. A 80-sa években bronz kisplasztikákát is készített. 1981-ben a budapesti Vigadó Galéria rendezte meg tárlatát. 1987 decemberében rendezték meg a soproni Festőteremben életének utolsó nagy kiállítását. 1988. január 7-én, Budapesten hunyt el.

Élete során közel 500 könyvet illusztrált, aminek ihletője nagyrészt a görög mitológia volt, annak derűje és nyugalma. Művei a Magyar Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, magánygyűjteményekben és a család által őrzött hagyatékában vannak.
 
Év Szakmai életrajz
1942-1944 Magyar Iparművészeti Főiskolán, majd a Magyar Képzőművészeti t
  Főiskolán tanult.
   
  Mesterei: Haranghy Jenő, Konecsni György, Hincz Gyula.
   
  Közel 500 könyvet illusztrált.
  Legfontosabb könyvei: Petőfi Sándor-, Móra Ferenc-, Benedek Elek-,
  Kormos István-, Zelk Zoltán-, Radnóti-illusztrációk, Variációk (1971, Devecseri
  Gáborral), Pastorale (1973), Hazafelé, Hitem szerint (1977), Ceruzarajzok (1985).
   
  Díjak
   
1954 Munkácsy-díj
1956 Munkácsy-díj
1963 Kossuth-díj
1972 Érdemes művész
1975 Kiváló művész.
   
  Egyéni kiállítások
   
2000 Déri Múzeum, Debrecen.
1995 Kossuth Klub, Budapest
1993 Csontváry Galéria, Budapest; Csorna; Művészetek Háza, Szekszárd (kat.)
1989 Budapest Galéria, Budapest
1987 Hamburg; Sopron; Békéscsaba (kat.)
1986 Miskolc
1984 Művelődési Központ, Veszprém
1983 Erzsébetvárosi Kisgaléria
1982 Bolgár Kultúra Háza
1981 Vigadó Galéria, Budapest (gyűjt.)
1978 Műcsarnok [Somogyi Józseffel] (kat.)
  Kápol-na, Balatonboglár [Somogyi Józseffel], Miskolc
1977 Csók Galéria, Budapest (kat.); Somogyi Képtár, Kaposvár
  Megyei Könyvtár, Békéscsaba; Művelődési Ház, Ajka [Kass Jánossal]
1976 Szekszárd
1975 Szófia
1974 Visegrád
1973 Helikon Galéria, Budapest
1972 Műcsarnok, Budapest (kat.); Berlin
1971 Hajdúszoboszló; Miskolc
1964 Dürer Terem, Budapest
   
  Csoportos kiállítások
   
1981 BIB '81, Pozsony.
1978 Magyar grafika, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
  Rajzok, Miskolci Galéria, Miskolc
  Orizont [Csohány Kálmánnal, Somogyi Józseffel], Bukarest
1971 Barátaink, Bolgár Kulturális Központ, Budapest
1968 Ungarische Kunst, Museum Folkwang, Essen
1966 9 festő és grafikus kiállítása, Műcsarnok, Budapest
  IX. Esp. Internationale di bianco e nero, Lugano (CH)
1960 Magyar Plakát-Történeti Kiállítás 1885-1960, Műcsarnok, Budapest
1961-1985 I.-XIII. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc
1952-1965 3.-10. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
   
  Köztéri művei
   
  pannók (Gyermekváros, Fót)
  óvoda, Zalaegerszeg
  óvoda, Rákospalota
  Budapest, II. sz. Gyermekklinika
  Gyermekkórház, Miskolc.
   
  Művek közgyűjteményekben
   
  Déri Múzeum, Debrecen
  Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
  Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest.

OK
Kapcsolat
Elküldés
Oldalunk kizárólag kényelmi sütiket használ

Kérem fogadja el 1 alkalommal, hogy megértette - köszönjük !

Megértettem