Üdvözöljük | Welcome

Kérem válasszon nyelvet

Szász Endre

Életrajz

Életrajz

Szász Endre 1926-ban született Csíkszeredán. Marosvásárhelyen érettségizett, majd 1946-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Szőnyi István osztályában végzett 1949-ben. 1951 és 1960 között könyvillusztrációkat készített, ebben az időben 600 könyvet illusztrált. 1964-ben Omar Khajjám Rubáiyát című könyve saját illusztrációival a British Museum nemzetközi pályázatán bekerült a világ harminc legszebb könyve közé. Az Egri csillagok című filmnek is látványtervezője volt. Az 50-es évek második felétől készítette sajátos, puha felületeket létrehozó, hidegtű technikával készült rézkarcait. 1960 és 1970 között főleg festészettel foglalkozott, legismertebb művei is ebben az időszakban készültek.

1970-től magyar állampolgárként Torontóban, majd az USA-ban élt. 1980-ban hazatérve porcelánfestészettel kezdett el foglalkozni. A hollóházi porcelán manufaktúra több jelentős porcelánmotívumot őriz. Hazatelepülése után a Somogy megyei Várdán élt, ahol a festő 2000-től képzőművészeti táborokat szervezett.

Képei kivétel nélkül figuratívak, mégis olyan új, gazdag tartalmakat hordoznak, olyan formai, technikai és művészeti megoldásokat vonultatnak fel, amelyek messze a narratív ábrázolás fölé emelik őket. Művei három fő kategóriába sorolhatók, mint a fekete-fehér, vonalas rajzok, melyek legtöbbször illusztrációk; a szintén vonalas, de már egyszerűbb, geometrikushoz közelítő formavilágú alkotások, melyek fekete-fehérek, néha arannyal kiegészítve, ezek gyakran kerámia vagy porcelánképek, és végül a festmények, ill. hidegtűs eljárással készített rézkarcok.

A művész képeinek egész gyűjtőköre alakult ki, Várdán 2006-ban megnyílt Szász Endre Múzeum és a 2010-ben megnyílt könyvtár is több száz munkáját őrzi.
 

Év Életrajz
   
1926 Csíkszeredán született
1946 Magyar Képzőművészeti Főiskola
1951-1960 között 600 könyvet illusztrált.
1970-től magyar állampolgárként Torontóban, majd az USA-ban élt
1980 hazatért, és porcelánfestéssel kezdett foglalkozni
2000-től képzőművészeti táborokat rendezett a Somogy megyei Várdán
   
  Mesterei: Szőnyi István
   
  Díjai
   
2003 A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozat 
1992 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
  Lipcsei Aranyérem
1965 Munkácsy Mihály-díj
   
  Egyéni Kiállítások
   
2013 Emlékkiállítás, Vaszary Képtárban, Kaposvár
2010-tól Állandó kiállítás a Szász Endre Könyvtárban, Várda
2009 Várkerület Galéria, Sopron
2006-tól Állandó kiállítás a Szász Endre Múzemban, Várda
2005 m3 Kortárs Művészeti Galéria, Budapest
2004 Emlékkiállítás, Rippl-Rónai József Emlékmúzeum, Kaposvár
1969 Toronto, Montreál, Ottawa, Vancouver, New York, Los Angeles, San Francisco, New Orleans
  Szófia, Krakkó, Pécs, Szeged, Párizs, Berlin, Helsinki, Mexikóváros, Osló, Bécs, Ammán, Johannesburg, Tokió
  Derkovits Terem (TV Galéria), Budapest
1965 Bulgária
1964 Dürer Terem, Budapest
OK
Kapcsolat
Elküldés
Oldalunk kizárólag kényelmi sütiket használ

Kérem fogadja el 1 alkalommal, hogy megértette - köszönjük !

Megértettem