Üdvözöljük | Welcome

Kérem válasszon nyelvet

Incze Mózes Barátok közt

Incze Mózes: Barátok közt
Magángyűjtemény- Magyarország

Leírás

Incze Mózest figuratív festőként az ember foglalkoztatja, így alkotásain a tájképelemeken kívül az emberi test „alkotórészei”, arcok, lábak, kezek kerülnek a figyelem középpontjába. Ezeken a képeken gyakran láthatóak a mai korhoz kötődő tárgyak is: kábelek, drótok vagy éppen mobilok. A Barátok közt című kép is ilyen jellegű mű, amelyen Incze előszeretettel megfestett kézfejei a digitális korszak népszerű kütyüit, okostelefonokat tartanak. Incze festményének legerőteljesebb motívumai a fehér abrosszal leterített asztalon nyugvó test nélküli kézfejek. Egymás felé irányítják a készülékek kijelzőjét. Az általuk bezárt háromszögben gomolygó folt és a kezek alatti sötét síkok megbontják a teret, az asztal mintegy virtuálissá válik. Az egyik kijelzőn az égszínkék égen felhő gomolyog, a másikon mintha egy szöveg elmosódott sorai rajzolódnának ki, míg a harmadik készüléknek csak a hátát látjuk. A Barátok közt című képével Incze Mózes a rá jellemző sejtelmes világba enged betekintést, egy olyan szürreális világba, ahol testek nélkül is érzékeljük a hiányzó személy auráját, mintegy kiegészítjük a torzókat. Ebben a nem valóságos világban csak a telefonokat tartó kezek a realitás, a technika világunk szerves része lett, mintegy a testrészünké vált. Incze képét értelmezhetjük úgy, hogy az alkotó a társadalmi elidegenedést, a kapcsolatok virtuálissá válását, a technikától való függőségünket festette meg. A fizikai jelenlét feleslegességét, a realitástól való elszakadást. Incze hideg tónusú festményét hagyományos, olajtechnikával készítette el. Munkája briliáns ecsetkezeléséről, a színek harmonikus kompozíciójáról tanúskodik. Művészetében a kultúráját folyamatosságában megélő emberi álláspontot keresi, mindezt a mítoszok és modernitás következményeinek egybevetésével. Az alkotó szerint: „Apró lépésekben történtek a változások, az egyik kép adta át a másiknak a módosuló hangsúlyokat: hogyan is van ez az emberi létezés és közege, amibe most belelavíroztam magam, amit magunk köré építünk, a magunk mintájára, de az már mégsem emberi. Ez a szimbiózis a technikai perifériákkal, meg a virtualitással, ami oda belekeveredett, a szakralitás meg a tapasztalt valóság közé, ez mind képi társításokban értelmeződik számomra, és amíg a mesterséges intelligencia kora előtt vagyunk, megfogalmazom az ember szempontjából. Ennek megtapasztalása és megfestése, úgy érzem, ez az én dolgom”.

Részletek

Művész Incze Mózes (1975 - )
Cím Barátok közt
Technika olaj, vászon
Elkészítés éve 2017
Jelezve Incze
Állapota kiváló
Szélesség 60 cm
Magasság 75 cm
Mélység 5 cm
Súly (szobornál) 2 kg
Eredetiségi igazolással
Egyedi alkotás
Keretezve

Díjmentes Szállítás

Galériánk több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik a műtárgyak szakszerü csomagolása és világszerte szállítása terén. Igy ügyfeleinknek biztonságos és megbízható módon tudjuk szállítani szeretett műtárgyaikat. A szállítás és csomagolás díjmentes, de csak abban az esetben, ha a kiválasztott műtárgy a holnapunkon feltüntetett listaáron kerül megvásárlásra. 

  1. Rézkarcok és grafikákat biztonságos hengerben, keret nélkül szállítjuk. 
  2. Festményekre és szobrokra külön egyedi faládákat készítünk, ezeket szakszerüen kibélelve 
  3. Művészeti fotóinkat biztonságos kartonba csomagoljuk 
  4. Minden szállításunkra teljes körü biztosítást kötünk (all risk)
Személyes megtekintés
Válasszon az alábbi időpontokból
Elküldöm
OK
Kapcsolat
Elküldés
Oldalunk kizárólag kényelmi sütiket használ

Kérem fogadja el 1 alkalommal, hogy megértette - köszönjük !

Megértettem