Incze Mózes Barátok közt

Leírás

Incze Mózest figuratív festőként az ember foglalkoztatja, így alkotásain a tájképelemeken kívül az emberi test „alkotórészei”, arcok, lábak, kezek kerülnek a figyelem középpontjába. Ezeken a képeken gyakran láthatóak a mai korhoz kötődő tárgyak is: kábelek, drótok vagy éppen mobilok. A Barátok közt című kép is ilyen jellegű mű, amelyen Incze előszeretettel megfestett kézfejei a digitális korszak népszerű kütyüit, okostelefonokat tartanak. Incze festményének legerőteljesebb motívumai a fehér abrosszal leterített asztalon nyugvó test nélküli kézfejek. Egymás felé irányítják a készülékek kijelzőjét. Az általuk bezárt háromszögben gomolygó folt és a kezek alatti sötét síkok megbontják a teret, az asztal mintegy virtuálissá válik. Az egyik kijelzőn az égszínkék égen felhő gomolyog, a másikon mintha egy szöveg elmosódott sorai rajzolódnának ki, míg a harmadik készüléknek csak a hátát látjuk. A Barátok közt című képével Incze Mózes a rá jellemző sejtelmes világba enged betekintést, egy olyan szürreális világba, ahol testek nélkül is érzékeljük a hiányzó személy auráját, mintegy kiegészítjük a torzókat. Ebben a nem valóságos világban csak a telefonokat tartó kezek a realitás, a technika világunk szerves része lett, mintegy a testrészünké vált. Incze képét értelmezhetjük úgy, hogy az alkotó a társadalmi elidegenedést, a kapcsolatok virtuálissá válását, a technikától való függőségünket festette meg. A fizikai jelenlét feleslegességét, a realitástól való elszakadást. Incze hideg tónusú festményét hagyományos, olajtechnikával készítette el. Munkája briliáns ecsetkezeléséről, a színek harmonikus kompozíciójáról tanúskodik. Művészetében a kultúráját folyamatosságában megélő emberi álláspontot keresi, mindezt a mítoszok és modernitás következményeinek egybevetésével. Az alkotó szerint: „Apró lépésekben történtek a változások, az egyik kép adta át a másiknak a módosuló hangsúlyokat: hogyan is van ez az emberi létezés és közege, amibe most belelavíroztam magam, amit magunk köré építünk, a magunk mintájára, de az már mégsem emberi. Ez a szimbiózis a technikai perifériákkal, meg a virtualitással, ami oda belekeveredett, a szakralitás meg a tapasztalt valóság közé, ez mind képi társításokban értelmeződik számomra, és amíg a mesterséges intelligencia kora előtt vagyunk, megfogalmazom az ember szempontjából. Ennek megtapasztalása és megfestése, úgy érzem, ez az én dolgom”.

Részletek