Borsos Miklós Firenze

Leírás

Borsos Miklós Firenze (1929) című korai festménye ritka betekintést nyújt annak a művésznek a pályakezdésébe, aki később a modern magyar szobrászat egyik legjelentősebb alakjává vált. Az 1928–29-es itáliai tanulmányút során készült mű egy szűk, középkori hangulatú utcát ábrázol, zsúfolt épülettömegekkel, terrakotta tetőkkel és egy magasodó toronnyal — feltehetően Firenze ihlette atmoszférával, amely mély hatást gyakorolt Borsosra.

A kompozíciót nem annyira a narratíva, mint inkább a hangulat határozza meg: a szűk átjárók, a visszafogott földszínek és a kis alakok csendes, szinte időtlen jelenetet teremtenek. A fény és árnyék plasztikusan formálja az építészeti tömegeket, már előrevetítve a későbbi szobrász szemléletét. Az épületek nem dekoratív elemekként, hanem ritmikusan szervezett térformákként jelennek meg. A lazán felhordott, pasztózus ecsetkezelés és a tónusos színvilág egyszerre idézi az olasz vedutafestészetet és a két világháború közötti európai késő impresszionizmust.

Stilisztikailag a mű a látványfestészet és a formai tömörítés határán áll. Borsost kevésbé a topográfiai pontosság, sokkal inkább a tömeg, a tér és a nyugalom harmonikus viszonya érdekelte. Ez az időtlen rend iránti törekvés később szobrainak és reliefjeinek egyik legfontosabb sajátosságává vált. Klasszikus műveltsége, humanista szemlélete és az itáliai művészettel való találkozása már ebben a korai alkotásban is világosan érzékelhető.

A festmény ezért nem csupán ritka korai műként jelentős, hanem egy fontos átmenet dokumentuma is: a festészettől ahhoz a plasztikus formanyelvhez vezető út állomása, amely Borsos Miklóst a 20. századi magyar modernizmus meghatározó alakjává tette.

Részletek