Mácsai István Lány sárga ruhában
Leírás
Mácsai István képe az 1970-es évek elején készült, mintegy párja a Lány piros ruhában című alkotásának. Festészetének egyik fő tárgya a portré, az „olvasó nő” témája pedig végigvonul a festészet történetén. Ilyenkor hitelessé válik a kezében könyvet tartó modell nyugalma, mozdulatlansága. A Mácsai képeire jellemző statikusság párosul az egyszerű, érthető realizmussal. Azt szeretné megörökíteni, amit lát. Amerikai útja után ő maga „amerikai naturalizmusként” határozza meg azt az irányzatot, amelyben magára ismert. A lány sárga ruhában ezt a hatást mutatja.
A karosszékben ülő lány enyhén előre dől, tekintete elréved. Alakja arányos, arckifejezése kiegyensúlyozottságot áraszt. A körülötte lévő tárgyak csak másodlagos elemek, a kompozíció rendjét szolgálják. A sötét és világos foltok, tompított színek kontrasztja uralkodó, kevés árnyékkal, inkább síkokkal tölti ki a mezőt. Ettől modern a kép, amely erősen a 60-as évek látványvilágát tükrözi: tupírozott konty, szalag, padlóváza, ahogy a lány öltözete is tipikusan a kor divatja szerinti. Semmi artisztikum, csak a valóság. „Úgy éreztem, hogy jobban a humánum felé kell ásnom magam, a kifejezés, az emberség felé. Ez azzal a veszéllyel járt, hogy távolodni kell az „artisztikumtól”, ha ez ugyan veszély, és ha csak nem tudom az artisztikumot valamilyen magasabb fokon megmarkolni”- nyilatkozta a 70-es évek derekán.
Az olvasó lány alakját Mácsai a quattrocento nagy mestereit megidéző kiegyensúlyozottsággal és arányossággal formálta meg. Sajátos kifejezésmódjával a valóságot művészi módon ábrázolta.
Részletek
Csomagolás és szállítás
Több mint 40 éves tapasztalattal a műtárgyak szállításában biztonságos szállítást kínálunk ügyfeleinknek. A szállítás csak akkor ingyenes a grafikai munkáinkra, ha az árlistában szereplő, a weboldalunkon feltüntetett árat elfogadják.
- Minden rézkarc, litográfia és nyomat szállítása keret és üveg nélkül, dokumentumhengerben történik
- A festmények és szobrok szállításához egyedi faládákat készítünk Önnek
- Minden szállításunk teljes körű (full risk) biztosítással rendelkezik



