Orosz István Lépcsők (Az idő látképei)

Leírás

Sokoldalú alkotóművészként ismerjük Orosz Istvánt, aki grafikai munkássága mellett novellákat, verseket ír, animációs filmeket is rendez. Grafikai stílusa főként a múlt századi metszetek vonalhálós, míves stílusát követi. Régi korok látványvilágát felidéző, úgynevezett építészeti paradoxonjain egyszerűen kifordítja sarkaiból az általa oly becsben tartott, a reneszánsz mesterek által először alkalmazott perspektívát: nézőpontot vált, hogy aztán a feje tetejére állítsa építményeit, és az azokon megjelenő különös figuráit. Egyik ilyen építészeti paradoxona közé tartozik Az idő látképe is.
Képén mindenütt részletekben gazdag, mozgalmas jelenetetek sorakoznak. Egy hosszú lépcsősor egyik oldalán korabeli, rokokó stílusú ruhába öltözött férfiak és nők vonulnak. Ebből a múltból a fény játékával szinte észrevétlenül lépünk át egy másik korba: modernkori figurák lepik el a lépcső jobb oldalát, akiket az alkotó a perspetívikus ábrázolásmód kifordításából adódóan felülnézetből, rövidülésben ábrázolt. Orosz grafikájának csattanója, hogy a korunkbeli turisták egymással csevegve albumból tanulmányozzák, vagy fényképezőgépeikkel örökítik meg a számukra műemlékként álló épületet, a múltat. Az egyik ilyen központi figura a kép jobb alsó részén, a lépcsőn ül, kezei között építészeti rajzokkal illusztrált albumot tart. Egy másik, a könyökét a lépcső korlátjának támasztó férfi maga Orosz István, aki masinája kattogtatása helyett kitekint a nézőre.
Orosz István sokszereplős alkotása a múltat és a jelent állítja egymással párhuzamba. A mai kor embere tudásszomjának csillapítása gyanánt előszerettel tanulmányozza a múlt történéseit, régi korokban élt embereket, épületeket. Az idő látképei szereplői múltidéző „utazáson” vesznek részt, miközben ugyanolyan élettel töltik meg a teret, mint a rokokó figurák.
Grafikáját Orosz olyan képrögzítési eljárással (heliogravür) sokszorosította, amelynek végén rézzel, vagy egyéb érclemezzel rögzítik a nyomatot.
Orosz István munkájával az idő összefüggéseinek keresésére tesz kísérletet, amelyről a következőképpen vélekedik: „Miközben saját munkáim és az idő összefüggéseit kerestem, nekem is szembesülnöm kellett az augustinusi dilemmával: mi az idő? Ha nem kérdezik, pontosan tudom, hogy micsoda, de ha el kell mondanom, képtelen lennék rá”.
 

Részletek