Basch Edit Női akt gyümölcsökkel
Leírás
Basch Edit 1918-ban a Hollósy Simon által vezetett Nagybányai művésztelepen dolgozott. A 20-as években Párizsban élt. 1931 és 1933 között római ösztöndíjas volt, és végül Rómában telepedett le. Művészete mindhárom helyszín szellemiségéből táplálkozhatott, de leginkább a modern francia festészet törekvéseit felvállaló Nyolcak és a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) alkotóinak hatását tükrözi. Réti István és Iványi-Grünwald Béla tanítványaként felfedezhető képein a magyar fauvisták stílusa, de Gauguin képszerkesztése, a „primitív” festészet eszközeinek alkalmazása is. Ezek a törekvések látszanak Basch Edit Női akt gyümölcsökkel című alkotásán is, amelyet az 1930-as évek környékén, alkotói periódusának római időszakában festett.Olajképén fiatal, női alak áll, testét csupán vékony selyemlepel takarja. Az egzotikus szépségű lány gyümölcsöket kínál, olyan nyíltsággal, ahogyan a testét is megmutatja. A szürke háttér, a lágy színfoltokból felépített szoba elemei: a vizeskancsó, a kenyér is a természetes erotikát árasztó alak kiemelésére szolgálnak. Basch Edit képének hangsúlyát a sötét színfoltok közül kiemelkedő barna- rózsaszín testre helyezi. A kompozíció középpontjában a legszínesebb folt a szimbolikusan is értelmezhető gyümölcsöstál, ahogyan a cím is kiemeli a két fő elemet. A Női akt gyümölcsökkel lány archaikus vonásai, egyenes, merev testtartása a gauguin-i nőalakokat idézi. A kép koloritja a fauvisták színeinek oldottabb használatát, egy szigorúbb, konstruktívabb kompozíciót mutat. Basch Edit nem eléggé feltárt életművének ez a darabja a 20. századi modern magyar festészet európai irányzatokat követő egyéni útkeresésről árulkodik.
Részletek
Csomagolás és szállítás
Több mint 40 éves tapasztalattal a műtárgyak szállításában biztonságos szállítást kínálunk ügyfeleinknek. A szállítás csak akkor ingyenes a grafikai munkáinkra, ha az árlistában szereplő, a weboldalunkon feltüntetett árat elfogadják.
- Minden rézkarc, litográfia és nyomat szállítása keret és üveg nélkül, dokumentumhengerben történik
- A festmények és szobrok szállításához egyedi faládákat készítünk Önnek
- Minden szállításunk teljes körű (full risk) biztosítással rendelkezik



