Üdvözöljük | Welcome

Kérem válasszon nyelvet

Papp Elek fotóművészete

2019. február 07. - március 03.

A klasszikus magyar fotósiskola hagyományainak nemcsak őrzője, hanem alkotó továbbfejlesztője és nemzetközileg elismert továbbvivője is. Perfekcionista, neki a jó nem elég jó, a tökéletességre törekszik! Minden alkotására jellemző a kitűnő komponálás a mérnöki precizitású, hibátlan technikai kivitelezéssel párosulva.” (Dr. Koltói Ádám)

Nemzetközi szalonokon eddig 74 országban szerepelt és több mint 1400 Horgony díjat nyert. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (Fédération Internationale de l’Art Photographique – FIAP) az Excellence Gold FIAP után 2011-ben Papp Elek fotóművészt a „Művészek arcai” című sorozatáért a legmagasabb szintű szakmai, művészeti elismerésben részesítette a FIAP Mestere (Master FIAP - MFIAP) adományozásával. 2015-ben Excellence Platinum FIAP, 2016-ban Excellence FIAP Diamond 1, 2017-ben Excellence FIAP Diamond 2 elismerést kapott.

Papp Elek az Amerikai Fotográfusok Szövetségének (PSA) tagja. Négy egymást követő évben, a 2012-es, 13-as, 14-es és 15-ös nemzetközi versenyek eredményei alapján hatszor lett világelső (1st in the World), a PSA világranglistáján a fekete-fehér nagyméretű papírképek és a fekete-fehér kisméretű papírképek kategóriájában. A fentiek mellett még másik három kategóriában az előkelő Top Ten-ben szerepel a Szövetség évenként megjelenő kiadványában a PSA Journal “Who is Who in Photography”-ban. A „Vihar után” című fotójáért 2014-ben a nagyméretű fekete-fehér képek kategóriában a PSA-tól kiérdemelte az Év képe díjat. 2017-ben az „Úton“ c. képe nagyméretű színes és „Vízen járás“ c. képe kisméretű fekete-fehér kategóriában megismételte ezt a sikert. Ez egyfajta „Primus inter pares“ elismerés, mivel az előző évben a nemzetközi versenyeken díjazott összes képet újból lezsűrizik, és így választják ki a legjobbat.

Hazánkban több mint száz díjat kapott. 2009-ben a HUNGART Alkotói Ösztöndíjasa, és 2007-ben Közép-Magyarország Regionális Príma Díjasa. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége háromszor (2009, 2011 és 2013) “Az Év Fotóművésze” címmel tüntette ki, amivel kiérdemelte az “Örökös Fotóművész “címet is. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége ötször (2005, 2006, 2007, 2011 és 2015-ben) “Az Év Fotográfusa”címet adományozta neki, ezért kiérdemelte a “ MAFOSZ Örökös Fotóművésze” címet is.

A művész alkotásaiból párhuzamosan a Chilei Magyar Nagykövetség is kiállítást szervez a Viña del Mar Kulturális Intézetben.

A kiállításról készült fotók

OK
Kapcsolat
Elküldés
Oldalunk kizárólag kényelmi sütiket használ

Kérem fogadja el 1 alkalommal, hogy megértette - köszönjük !

Megértettem