Scheiber Hugo Parkban

Aktuális aukció
Kérdése esetén szívesen válaszol
Részletek
Leírás
A 20. századi magyar avantgárd különleges képviselője volt Scheiber Hugó. A kiváló rajzkészséggel megáldott alkotó tehetségét édesapjától örökölte, aki a bécsi Práter díszletfestőjeként dolgozott. Scheiber ugyan beiratkozott az Iparművészeti Főiskolára, ám tanulmányait nem fejezte be. Ösztönös tehetség volt, aki autodidakta módon vált festőművésszé.
Pályaindulásakor impresszionisztikus, plen-air képek kerültek ki ecsete alól, később a német expresszionizmus befolyásolta művészetét. Táj-és életképeket, portrékat egyaránt készített.
Életművének csúcsait portréi jelentették, de életképei is jelentősek. Különösen a 20-as 30-as évek derekán készültek, amikor az art deco modora őt is magával ragadta.
Monográfusa, Molnos Péter szerint Scheiber Hugó ikonikus figurája volt a 20-as 30-as évek Budapestjének. „Parkban” című művének helyszíne akár lehetne a főváros madárcsicsergéstől, levelek zörgésétől „hangos” parkja is, biztosat nem tudunk. A hangsúly ez esetben nem a helyen, hanem a kor életérzésén van. Scheiber kordokumentarista módon örökítette meg a modern nagyváros hangulatát, annak élettereit. A Parkban című gouache-án emberek üldögélnek a padokon, ahol a terebélyes fák árnyékában nyugodtan cseveghetnek, nézelődhetnek. Figurájuk csupán jelzésszerű, része a park útjai, a fák törzse, a virágok által kirajzolódó kompozíciónak.
A színes csíkok és körök alkotta konstruktív kép a két háború közötti békés időszak hangulatát árasztja.
(Takáts Fábián)