Megérkezett a Koller Aukció !
Kedves Barátaink, Gyűjtőink és Látogatóink !
Újabb mérföldkőhöz érkeztünk – először a galériánk történetében bevezetjük a KOLLER ONLINE AUKCIÓKAT. Minden másik galáriától eltérően, sajátos úton járva, úgy döntöttünk, hogy az aukciós kiállítással párhuzamosan lehet online licitálni a kiállított tételekre. Ezzel az eddigi tevékenységünket szeretnénk bővíteni. Az exkluzív kiállítótereink a Budai várban kiváló lehetőséget nyújtanak, hogy nyugodtan, egy Budavári séta keretében megnézhessék az aukciós kiállíátsunkat, amit most november 5-én, 10 órakor nyitunk, a licitleadási lehetőséggel együtt.
Az első aukciós katalógusunkat itt tekinthetik meg : 1. AUKCIÓNK KATALÓGUSA »
Az aukcióra a regisztráció gyorsan és egyszerűen itt elvégezhető: REGISZTRÁCIÓRA »
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt első aukciónkon, ahol klasszikus, modern és háború után készült remekműveket árverezünk. A sokszínű anyag között szobrokat, festményeket és grafikákat is találhatnak, például Bortnyik Sándor, Munkácsy Mihály, id. Markó Károly, Gross Arnold, Brassai, Varga Imre, Reich Károly, Victor Vasarely, Mácsai István, Czene Béla, Borsos Miklós, Sámuel Kornél, Szőnyi István magas kvalitású munkáit. Remélhetőleg ki-ki megtalálja kedvencét és kedvére válogathat a különleges és ritka kínálatból.
Jó licitálást kívánva,
Köster Dániel
A Koller Galéria tulajdonosa