Életrajz    

Gyulai Líviusz szerelemgyermekként született 1937. december 2-án Baróton, Erdély sajátos hangulatú kistáján. Édesanyja nevelte, azonban 1944-ben a román megszállás ellen menekülnie kellet Magyarországra, gyermekét közeli rokonokra hagyta. 1946-ban végre követhette édesanyját Sopronba. Először állandó látogatója, aztán segítője lett a helyi könyvtárnak. Itt ismerkedett meg Gustav Doré metszeteivel, Verne-illusztrációkkal.

Nemsokára az Ágoston Ernő vezette Képzőművészeti körében kezd el rendszeresen rajzolni. 1952-ben a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban folytatja tanulmányait. 1956-ban felvételt nyer a Képzőművészeti Főiskolára, ahol részt vesz a grafikai műhelyének újraépítésében, a litográf műhely helyreállításában. A Főiskolai évek alatt jó barátságot köt Bernáth Auréllel. 1962-ben diplomázik a Főiskola grafika szakán, ahol Kmetty János volt a mestere.

Gyulai Líviusz ironikus hangvételű ábrázolásain keresztül, humort lopva a képekbe, letűnt korok mesélőjeként tűnik fel. Látványos, aprólékos rajzú grafikái, amelyekben jól megfér egymás mellett a középkori fametszetek stílusa és a modern montázstechnika is, önálló fantáziavilágot teremtenek és tárnak a néző szemei elé. A régi képeslapokra és századfordulós litográfiákra emlékeztető nyomatokon, egyszerű emberi és állati karaktereket csempész egy-egy történelmi múltú helyszínre.

Más képeken fantáziadús karneváli hangulat, olasz rokokó és angol úri társaság, 19. századi kosztümök és szórakozási formák, életöröm és irónia jelenik meg. A pikáns, olykor kissé frivol irodalmi illusztrációkon a megöregedett csábítók, a női kegyek hódolói megmosolyogtató együttérzést váltanak ki, emberi esendőségükre irányítva a figyelmet. Máskor az alakok jól ismert irodalmi szereplők vagy mindennapi mesehősök a maguk feladatával és sorsukkal. A képekben egyszerre van nosztalgikus hangulat és groteszkség. Egy mintának gondolt miliő a maga kis tökéletlenségeivel. Tisztelgése és egy kicsit kifigurázása is egy kornak és életérzésnek, de egyúttal érezhetően valamifajta romantikus vággyal azok után, ráeszmélve saját korunkra és kizökkenve kicsit abból.