Varga Imre (1923 - 2019)
ÉletrajzMEGVÁSÁROLHATÓ ALKOTÁSOK
Életrajz
Életrajz
Varga Imre 1923. november 1-jén született Siófokon. Mint művészt nagyon korán felfedezték. Már 14 éves korában szerepelt egy festményével egy kiállításon Párizsban. A Műszaki Egyetemen aerodinamikából diplomázott; katonaként részt vett a második világháborúban; amerikai hadifogságból tért vissza Magyarországra 1945-ben.
Egy véletlen találkozás után Patzay Pál szobrászművésszel felvették a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1956-ban Pátzay Pál és Mikus Sándor tanítványaként diplomázott le. Főiskolásként is rendszeresen szerepelt kiállításokon. 1965-ben nagy figyelmet keltett a Prométheusz című krómacél szobrával, amely most a Middelheim Szabadtéri Szobormúzeumban található. Vizsgamunkája (a Magvető) most Lajosmizsén áll, a Tanyamúzeum udvarán. 1957-től minden országos jelentőségű tárlaton részt vett. Első egyéni kiállítása a Kulturális Kapcsolatok Intézet Dorottya utcai galériájában lett megrendezve 1967-ben.
A szobrászat minden ágazatában alkotott- készített kisplasztikákat, érméket- de munkásságának legjelentősebb területe a monumentális, köztéri szobrok, emlékművek, portréemlékművek, díszítőplasztikák tervezése és kivitelezése. Egy-egy művön gyakran többféle anyagot, megmunkálásmódot is alkalmaz. Munkáira jellemző az emberi, hétköznapi vonások hangsúlyozása. Művészeti pályája során rövid ideig foglalkozott gobelinkészítéssel, grafikákkal, táblaképekkel. Munkásságának fontos területe a síremlékszobrászat.
Munkáival részt vett Európa majdnem minden rangos képzőművészeti eseményén. Megkapott minden díjat, amit egy művész elérhet: 1969 Munkácsy-díjjal, 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki; 1975-ben Varsóban a kulturális minisztertől vette át a Lengyel Kultúráért érdemérmet, ill. otthon megkapta az érdemes művész kitüntetést. 1979-ben kiváló művész-, 1983-ban Herder-díjjal tüntették ki, az Európai Akadémia tagja. 1983 óta állandó kiállítása működik Óbudán, a Laktanya utcában. 1985-ben Siófok díszpolgárává avatták.
A francia kormány 1989-ben a Művészetek és Bölcsésztudományok Érdemrendjének Parancsnoki jelvénye kitüntetést, az Olasz Köztársaság elnöke 1996-ban az Olasz Köztársasági érdemrend lovagi keresztjét adományozta a művésznek. 2003-ben az Angol Portrészobrászok Társasága Jean Masson-Davidson díjat vehette át Londonban. Bartók Béláról készült művét 2004-ben avatták fel Londonban. Szobrai megtalálhatóak Belgiumban, Olaszországban, Szerbiában, Izraelben, Norvégiában, Németországban, Lengyelországban és Franciaországban.
| Év | Életrajz |
|---|---|
| 1923-ban | született Siófokon |
| 1937-ben | középiskolás diákként csoportos kiállításon mutatták be festményeit és rajzait Párizsban |
| 1950-ben | felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Mikus Sándor és Pátzay Pál voltak a mesterei |
| 1956-ban | „Magvető” című szobrával diplomázott kitüntetéssel a főiskolán |
| 1950-es | évek végén több szobrát állították fel köztéren |
| 1980-tól | 10 éven át függetlenként országgyűlési képviselő. |
| 1983-tól | a Német Akadémia tagja |
| 1985-ben | Siófok díszpolgára lett |
| 1989 | Hajdúböszörmény díszpolgára |
| 1991 óta | az Európai Akadémia tagja |
| Mesterei: autodidakta, Goór Imre, Bánszky Pál, Hézső Ferenc. | |
| Díjak | |
| 2004 | Prima Primissima díj |
| 2004 | Budapest díszpolgára |
| 2003 | Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) |
| 1983 | Ordre des Arts et des Lettres francia köztársasági érdemrend |
| és Ordine al Merito olasz köztársasági érdemrend | |
| 1984 | SZOT-díj |
| 1982 | Herder-díj |
| 1979 | kiváló művész |
| 1975 | érdemes művész |
| 1973 | Kossuth-díj |
| 1969 | Munkácsy-díj |
| Egyéni kiállítások | |
| 2013 | Hegyvidék Galéria, Budapest |
| 1999 | Koller Galéria, Budapest |
| 1996 | Kálmán Imre Múzeum, Siófok |
| 1993 | Koller Galéria, Budapest [Kárpáti Évával] |
| 1988 | Veszprémi Galéria, Veszprém |
| Miskolci Galéria, Miskolc | |
| 1986 | Bécs |
| Párizs | |
| 1985 | Bad Kissingen |
| Hamburg | |
| 1984 | Könyvtár, Siófok |
| Paks | |
| Bázel | |
| XLI. Velencei Biennálé, Velence | |
| 1983 | József Attila Múzeum, Makó |
| Béri-Balogh Ádám Múzeum, Szekszárd | |
| Budapest, Laktanya u. (állandó kiállítás) | |
| 1982 | Collegium Hungaricum, Bécs |
| Vigadó Galéria, Budapest | |
| 1981 | Népház, Tatabánya |
| Kiskunhalas | |
| Galerie am Weidendamm, Berlin | |
| 1976 | Műcsarnok, Budapest |
| Dunaújváros | |
| Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged | |
| Siófok | |
| Somogyi Képtár, Kaposvár | |
| 1975 | Győr |
| Nyíregyháza | |
| 1974 | Zacheta, Varsó |
| 1972 | Tihanyi Múzeum, Tihany |
| 1967 | Dorottya u. Galéria, Budapest |
| Csoportos kiállítások | |
| 2001 | Szobrászaton innen és túl, Műcsarnok, Budapest. |
| 1984 | Kunstmesse, Bázel |
| 1980 | XXXIX. Velencei Biennálé, Velence |
| Művészet és társadalom, Műcsarnok, Budapest | |
| 1976 | XXXVII. Velencei Biennálé, Velence |
| 1974 | Mai magyar művészet, Bécs |
| 1973 | Mai magyar művészet, Belgrád |
| 1972 | Mai magyar művészet, Koppenhága |
| Mai magyar szobrászat, Moszkva | |
| 1971 | Mai magyar művészet, Párizs |
| Zágráb [Kondor Bélával, Ország Lilivel] | |
| Magyar grafika és kisplasztika, Nápoly | |
| Új művek, Műcsarnok, Budapest | |
| I. Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé, Műcsarnok, Budapest | |
| 1970 | IV. Európai Plasztikai Biennálé, Musée Rodin, Párizs |
| Mai magyar művészet, Würzburg | |
| 1967 | I. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs |
| 1957 | Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest |
| 1950,1954 | Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest |
| Köztéri művek Magyarországon | |
| 2009 | Radnóti, Budapest, Nagymező utca |
| 2009 | Arthur Koestler, Budapest. Lövölde tér |
| 2006 | II. Lajos és a mohácsi csata emlékműve, Mohács, Széchenyi tér |
| 2006 | Dávid, Hajdúböszörmény, Losonczy Géza park |
| 2004 | Piéta, Budapest, XI. ker., Szent Gellért templom |
| 2001 | Szilveszter pápa, Budapest, XI. ker., Szent Gellért templom |
| 2000 | Szent Gellért püspök mártíromsága, Budapest, XI. ker., Szent Gellért templom |
| 2000 | Magyar szentek portréi, Szent Gellért templom, Budapest |
| 1997 | Kálmán Imre, Siófok |
| 1996 | Bor-Kalán nemzetségfő, Nagykőrös |
| 1996 | Arany János és tanártársai, Nagykőrös |
| 1993 | Erkel Ferenc-dombormű, Budapest, Diana utca |
| 1993 | Szűz Mária Világkirálynője (bronz, rézlemez, Zalabaksa, római katolikus templom) |
| 1992 | II. világháborús emlékmű (Jákob harca az angyallal) (bronz, krómacél, Hajdúdorog) |
| 1990 | Mártíremlékmű (krómacél, Budapest, Dohány utcai Zsinagóga) |
| 1988 | Vénusz születése (bronz, krómacél, Siófok, Városközp.) |
| 1986 | Várakozók (bronz, Budapest, Óbuda) |
| 1985 | Szent Erzsébet és Lajos-lovasszobor (bronz, Sárospatak) |
| 1984 | Professzorok (bronz, Debrecen, DOTE) |
| 1983 | Liszt Ferenc (krómacél, hegesztett réz, Pécs, Püspöki Palota) |
| 1983 | Borárus (bronz, Budapest, Boráros tér) |
| 1982 | Kodály (bronz, Budapest, Vár, Európa-park) |
| 1981 | Homlokzatdíszítő plasztika (fa, Makó, József Attila Múzeum) |
| 1981 | Bartók (bronz, Budapest, Bartók Emlékház kertje, Makó) |
| 1980 | Liszt Ferenc-mellszobor (bronz, Mecseknádasd) |
| 1979 | Déry Tibor-síremlék (krómacél, Budapest, Farkasréti temető) |
| 1977 | Derkovits (bronz, Szombathely) |
| 1977 | Szőnyi István-mellszobor (bronz, Budapest, V. ker., Markó u.) |
| 1977 | Darvas József-síremlék (krómacél, kő, Budapest, Kerepesi temető) |
| 1975 | Múló idő (bronz, Siófok) |
| 1971 | Professzor (bronz, Debrecen) |
| 1971 | József Attila-mellszobor (bronz, Budapest) |
| 1970 | Radnóti (bronz, Mohács, Salgótarján) |
| 1969 | Táncsics (bronz, Budapest, Vár) |
| 1966 | Ady Endre-mellszobor (ruskicai márvány, Ráckeve, Ady Endre Gimnázium) |
| 1966 | Korvin Ottó-mellszobor (bronz, Budapest) |
| 1964 | Heverő női akt (bronz, Debrecen, Kossuth L. Tudományegyetem) |
| Köztéri művek külföldön | |
| 1999 | Szent Ferenc hallgatja a madarakat, Bad Kissingen |
| 1997 | Peter Heil-emlékkút, Bad Kissingen |
| 1997 | Elefánt (bronz, Gitzenweiler-Hof Lindau, Camping |
| 1996 | Szent László-mellszobor (aranyozott bronz, Aachen) |
| 1996 | Mobil szobor vízzel (krómacél, Brückenau) |
| 1995 | Bartók Béla (bronz, Brüsszel) |
| 1993 | Zsuzsanna és a vének, Jákob harca az angyallal, Genezis, Apor Vilmos püspök |
| emlékgobelinje (bronz, gobelinek, Bad Neustadt, Rhön klinika, Herz und Gefassklinik) | |
| 1993 | Szent István (bronz, Aachen, dóm) |
| 1992 | Esernyős nők (bronz, kétalakos változat, Los Angeles) |
| 1991 | II. Rákóczi Ferenc (bronz, gránit, Bad Kissingen) |
| 1991 | A menyasszony öltöztetése (bronz, krómacél, Bad Neustadt Kurparklinik) |
| 1988 | Radnóti-emlékmű (bronz, fa változat, Überlingen) |
| 1986 | Sas és kígyó (krómacél, Bad-Neustadt) |
| 1982 | Bartók (bronz, Párizs, square Bela Bartok) |
| 1979 | Radnóti (bronz, Bor [YU]) |
| 1977 | Felszabadulási emlékmű (bronz, Aden [Jemen]) |
| 1974 | Hősi emlékmű - 1944 (poliészter, Oslo) |
| 1973 | Kopernikusz (bronz, Varsó) |
| 1965 | Vasrács ( Auschwitz, Magyar Emlékmúzeum) |
| Művei közgyűjteményekben | |
| Antwerpen (Prométheusz) | |
| Fővárosi Képtár, Budapest | |
| Middelheim Szabadtéri Szobormúzeum | |
| Magyar Nemzeti Galéria, Budapest | |
| Szoborpark |
Kiállítások