Életrajz

Csáki Róbert 1964. január 13-án született Budapesten. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett 1983-ban. 1986-ban felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol első két évet grafikai-, majd festő szakon tanult. Dienes Gábor, aki nagy hatással volt rá és Felsman Tamás voltak a mesterei. Miután 1990-ben elvégezte a Főiskolát, 1993-ig Mesterképző kurzuson vett részt. Rövid ideig a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanársegédjeként dolgozott. 1996-ban Nagy Gábor festőművésszel együtt Hollandiában járt tanulmányúton, ahova hosszú éveken át gyakran visszatért. Túlnyomórészt olajjal fest, de mellette készít grafikákat, olykor szobrokat is.

Már korai munkáit jellegzetesen egyéni szín- és formavilág, és az ecsetkezelés sajátos módja jellemzi.
Csáki Róbert képei azt tükrözik, hogy bármennyire igyekszünk is, közel sem vagyunk tökéletesek. Az ábrázolások nem mások, mint a személyes, egyéni identitásunk határainak feszegetése, mind érzelmi, morális alapon, mind szélesebb értelemben, az élőhely keresésének vonatkozásában. A valóság, az irracionalitás és a természetellenes, a jól látható és a látszólagos keveredik Csáki Róbert képein. Ezt a természeténél fogva groteszk fantázia világot torz arcok, bizarr, elmaszalódott figurák, utópisztikus városok, nem evilági tájak töltik meg. A városokban a házak szinte egymásra dőlnek, fölöttük alakok lebegnek, a formák és a figurák ködbe burkolózva szinte elvesznek.

Ebben a többrétegű, komplex világban a határok elmosódnak, minden fantasztikussá válik. Az igazi arcok eltűnnek, a dolgok elveszítik eredeti tulajdonságaikat, a szépből rút lesz, a rút pedig álcát ölt, hogy jó színben tűnjön fel. A kiszolgáltatott főszereplő így elszigetelt és magányos lénnyé válik. Saját burkában él, egy barátságtalan környezet által körülfogva. Befelé fordulása egyfajta védekezés az ellenséges világ ellen. Ők megdöbbentő groteszkséggel adják vissza a mélyen belénk épült előítéletet, a megbélyegző elutasítást. A szépről és csúfról alkotott ízlés-előítéleteink, melyek akaratosan eldöntik, hogy egy-egy dologhoz milyen tulajdonság illik, a különböző jelenségekhez való viszonyunkat jelzik. Ilyenek például az együttérzés helyett viszolygást kiváltó helyek és szituációk, mint egy kórház vagy betegágy.